100% magyar zene a szeretet hullámhosszán+421918879145mercyegyuttes@vipmail.hu

13 hozzászólás

Oszetzky Gábor (Kecu)2014-12-29 at 09:48Reply

Véletlenül akadtam erre az adóra úgy 2 napja, azóta reggeltől-estig…. naggggyon jóóóóó!
Idősebb generációhoz tartozom, az 50-es, 60-as évek zenéit kedvelem leginkább, úgy magyar, mint nemzetközi vonatkozásban. (Fenyő Miki, -most is ő megy- illetve Beatles)
Magam is zenélek (billentyű – Tyros4), saját zenéim is vannak, de csak otthoni kiadásban.
Rengeteg letöltött zeném van, azt hiszem tízezret meghaladó számban.
Miután végignéztem az egész website-ot, előjött a kisördög: megpróbálkozni a műsorvezetéssel. Soha életemben nem csináltam, pontosabban a honvédségnél “stúdiós” voltam (1964-66), ott minden reggel Beatles számokra ébredtünk, de nagyon megszűrték, milyen lemezek pöröghetnek.
A technikai adottságok megvannak, kivéve a SAM Broadcasting programot, közepes számítógépes vagyok, értem ezalatt, hogy nem 18 éves szinten, de a javával boldogulok. (pl. fotó- zeneszerkesztés, Office, Win7 64b alatt)
Ahogy elnéztem (hallgattam) a tematikus csatornák “kissé keverednek” ami persze nem baj, de nem egészen egzakt.
Az ismeretségi körömhöz tartozó mintegy 50 barátomnak, ismerősömnek most postáztam a mercyradio elérhetőségét.
Csak így tovább!!!

mercy
Kecu

3bmedia2014-12-29 at 15:16Reply

Kedves Gábor!

Köszönjük a hozzászólásodat! Amennyiben úgy gondolod, hogy megpróbálnál műsort vezetni, úgy kérlek a http://mercyradio.eu/karrier/ található űrlapot töltsd ki és jelentkezz nálunk! Az oldalon a jelentkezéshez szükséges feltételeket is megtalálod!

tgyl2015-03-03 at 05:24Reply

Qu..a jó!!!
Nem is kell többet mondani.
Nagyon jó az “étlap”…
🙂

irenke – sandu2015-12-06 at 19:32Reply

nagyon ok ok ok vagytok. kivanunk kellemes unepeket nagyvaradrol.

Tarka Barka2015-12-26 at 13:32Reply

Kedves Mercyrádió Szerkesztői, üzemeltetői!

Véletlenül jutottam erre az oldalra aminek NAGYON örülök,azt sajnálom, miért nem korábban!:) Nagyon szuper, ez épp nekünk 60-nak IS való :)) ! hisz ezeken lettünk felnőttek, és nagyon jó hallgatni,jó a választék. Sok sikert és még több hallgatót kívánok, és egy egyben további szép ünnepet is!:) Barka

Zoli2016-02-05 at 20:01Reply

Miért a LiveStat.hu-ról kellett megtudnom, hogy léteztek???? Előbb miért nem tudtam? Hol a sok reklám, legalább a face-n? Bakker, ezt minden magyar kábel tv társaságnak egy az egyben be kellene illesztenie a kínálatba! Ami itt megtalálható, szinte minden ember ízlését lefedi. Ez Igen! Gratulálok!!!

gulyásné krisztina2016-02-05 at 23:22Reply

Akárki találta ezt a adót nagyon fantasztikus jó lenne ha nem csak interneten lehetne hallgatni

Zsuzsi2016-02-09 at 14:18Reply

Nagyon jo most fedeztem fel 🙂 Igy tovább :))

Rózsa Lynda2016-02-09 at 14:19Reply

Köszönjük,szuper 😀 Remélem még jó sokáig tudják üzemeltettni ezt a rádiót mert minket másik már nem érdekel 🙂 78 as vagyok de valahogy csak ez tud magával ragadni. Itt Nagykovácsiban nincs sok lehetőség ennek a szenvedélynek hodolni,így még szuperebb. Lynda

lala2016-05-19 at 22:23Reply

álom ilyen rádió is van gratula nektek !!!!! a véletlen sorolt ide =egy öreg pellengátoros MI- 8 a világ legjobb helikoptere !!!

lala2016-05-21 at 21:43Reply

nem semmi !!! ennyi!

zsuzsi2016-06-19 at 22:40Reply

Szuper, nagyon jó,most fedeztem fel, imádom!!!!!!!!!!!!!!!

Roli2017-01-02 at 20:20Reply

20 evesen most az egyszer fogott meg engem egy igazan szuper radio. Orom hallgatni ezeket a szamokat csak igy tovabb !

MENU
Translate »